DÉZSA-VÜ VENDÉGHÁZ

TISZA-TÓ, SARUD


Mit lehet itt csinálni?

 A hajókikötőből bérelhetsz csónakot és kajakot, amivel Tisza-tavi vízitúrára indulhatsz. Ha esetleg a horgászat érdekel: etetett helyen horgász sziget és horgászversenypálya épült a kikötőben, ahová választékos programokkal várják a vendégeket. Kishajóvezetői tanfolyamon elsajátíthatod a vezetés fortélyait is, a kikötői büfé pedig várja éhes vendégeit.

Sokak már gyerekkoruk óta szeretnék vezetni az óriási mezőgazdasági gépeket, de erre sajnos igen kevés a lehetőség. A Tilcsik Farm várja azokat az érdeklődőket, akik szeretnék kipróbálni, hogy milyen érzés ezeket a gépeket vezetni. Természetesen nem hagyják őket egyedül, mert a jogosítvánnyal rendelkező munkatársak mindvégig mellettük vannak. 

A Tisza-tó legnagyobb nyílt vízű területe, a 28 négyzetkilométer alapterületű Sarudi-medence partján található Kalandpart a legsokszínűbb partszakasza a térségnek. Itt egy védett, nyugodt öbölben vár benneteket a Tisza-tó tengerpartjának is nevezett partszakasz, több mint 4000 négyzetméter homokos parttal, abban kialakított gyermeköblökkel, árnyas fákkal és sok-sok szórakoztató kalanddal, kikapcsolódási lehetőséggel. A jó szórakozást a Tisza-tó első vízi játszótere garantálja, ami az országban is egyedülálló!

Van még itt gyerekvigyázó, játszóerdő, kajak, kenu, evezés, SUP, sárkányhajó, vitorlázás, szörf, kutyapart, paintball, airsoft, íjászat, mászópályák, kötélpálya, animáció, szervezett túrák, motorcsónak, kiránduló ladik, vízibicikli, vízirobogó, banánozás, vízisí, wakeboard, strandjátékok, sportpályák (strandröplabda, strandfoci, teqball, tollaslabda).

A KalandParton található a TrambulinPart, ami a legnagyobb szabadtéri ugrálópark az országban.

A HuculUdvarban az alábbi szolgáltatásokkal várnak benneteket: lóhoz szoktatás, futószáras oktatás, osztálylovaglás, egyéni lovasoktatás, tereplovaglás, lovaskocsizás.

Sarudon van a térség egyetlen magánállatkertje, a MiniZoo, ahol haszonállatok, kézhez szoktatott madarak, kenguruk és egyéb különleges 2 és 4 lábú lakók várják látogatásotokat.

Hajókirándulás.

A Tisza-tó körül szinte végig az autóforgalomtól védve, a töltésen kiépített kerékpárúton haladhatunk. Egyedül a tavat átszelő 33-as út (Poroszló és Tiszafüred között) igényel komolyabb figyelmet a gépjárműforgalom miatt, ez a szakasz kisgyermekkel nem is igazán ajánlott. A track vonalát követve a tó egyszerűen megkerülhető, út közben több különféle étkezési lehetőség és látványosság is található.

Kerékpárok a parton is bérelhetők.

A túra hossza: 64 km

eurocamping_tura_7.webp 

 

Kalandpark, élménypark, látogatóközpont, Sarud és környékén

 

 


© Minden jog fenntartva.